Sóstói közbeszerzés részletei
Sóstói közbeszerzés részletei

 Egy közbeszerzési kiírás rengeteg részből áll, ahonnan sokszor nehezen csipegethető össze az átlagembert érdeklő lényeg. A Momentum helyi szervezete éppen három hónapja gondolja úgy, ennek a beruházásnak a szökőkútra vonatkozó részét újra kellene beszélni a városlakókkal közösen. Aláírást gyűjtöttünk, interpelláltuk a polgármestert, tüntetésen vettünk részt, szórólapoztunk, tájékoztattuk a városlakókat . Ma megjelent a Közbeszerzési ...

Polgármesterünk kampányszavai
Polgármesterünk kampányszavai

"Kedves Olvasók, Tisztelt Nyíregyháziak" kezdi 2010-2014-es évekre vonatkozó polgármesteri beszámolóját dr. Kovács Ferenc.

...

Nyomoznak a tiszabecsi bányatelek ügyében
Nyomoznak a tiszabecsi bányatelek ügyében

 Év elején volt már egy bejegyzésünk arról, hogy Mészáros Lőrinc Natura 2000 területen nyitna bányákat. Ez akkor napvilágra került, nyilatkoztunk több sajtónak is, országos visszhangja lett. Hogy ez, vagy valami más lehet az oka, végül nem ott nyitott bányát.

tiszabecs-meszaros.jpg

Fotó: ©Körmendy Regina/Tiszabecs, Nyugati kavicsbánya

Ott élő érintettek kerestek meg bennünket a jelenleg is folyó árapasztó tározó építésével kapcsolatban. Elmondásuk szerint a ...

Ki diktál Sóstón?
Ki diktál Sóstón?

A nyáron napvilágra került és a lakosság körében óriási felháborodást keltő sóstói beruházás eddig finoman meg nem említett részletére térjünk ki! Vajon kinek áll leginkább érdekében a sóstói Hunguest Hotel tőszomszédságában a fák kiirtásával járó szökőkút építés?

...

#freeszfe
#freeszfe
freeszfe.jpgFotó: JövőTV

Pár évvel ezelőtt volt egy írás a BUKSZ-ban a következő címmel: „Hogyan tettük tönkre az egyetemeinket?” A cikkben egy holland és egy angol tudós ecsetelte azt, hogy az európai társadalmakban hogyan kezdik elveszíteni az egyetemek azt a funkciót, amit a középkortól kezdve kivívtak maguknak, és amiért széles körben megbecsülték ezeket az intézményeket. (Még meglepőbb volt számomra, hogy az angol szerző, ahogy írta, épp Oxfordot hagyta ...

Cui prodest avagy Doktor Gődény a közéletben
Cui prodest avagy Doktor Gődény a közéletben

 Sokakat elgondolkodtatott mostanában, vajon mi a célja dr. Gődény Györgynek azzal, amibe rengeteg energiát fektetett az utóbbi hónapokban. És most nem a testépítésről, nem a vitaminokról, nem az életmód tanácsairól lesz szó.

...

Közgyűlési Napló - 2020.08.27.
Közgyűlési Napló - 2020.08.27.

  kn.jpg

 Nyári szünet után, még az iskolakezdés előtt összeült a városi közgyűlés.

1./ Tájékoztató a két közgyűlés között történt eseményekről (szóban)

 A napirend végén megnéztük a Cantemus rekordkísérletéről készült kisfilmet, melyet a Nyíregyházi TV munkatársai állítottak össze. Profi munka. A Cantemusnak innen is gratulálok, jó volt a dalválasztás és jó volt az ötlet.

A dal lecsengése tökéletes felvezetése ...

Védjük meg Sóstót!
Védjük meg Sóstót!

  Utolsó frissítés:2020.09.29. 07:20

vmshd.jpg

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Szervezete aláírásgyűjtést indított a meglévő városi zöldterületek védelmében. A városvezetés a sóstói élményfürdő előtti ligeterdő helyére egy 780 négyzetmétert elfoglaló betonmedencés szökőkutat és térkövet tervezett. Ezzel a jelenlegi ligeterdő megszűnne. A városlakók dönthetnek másként! Dönthetünk úgy, hogy nem kérünk több betont Sóstóra!

Az ...

Tüntetés a vásárosnaményi kórházért
Tüntetés a vásárosnaményi kórházért

 Immáron második alkalommal gyűlt össze több száz ember Vásárosnaményban, hogy a helyi kórház megmaradásáért tüntessen. Dr. Sápi Mónika kezdeményező és főszervező vezetésével.

117714289_2594407080809432_8983261406690051883_n.jpg

Nem 133, hanem több száz bátor ember állt ki a kórházért, akik az ország leginkább magára hagyott részén, a Beregben élnek. Igen, a Bereget magára hagyta a kormány dr. Tilki Attila helyi fideszes országgyűlési képviselővel az élen. A saját jólétén és pártja ...

Sóstói szökőkút 1. felvonás
Sóstói szökőkút 1. felvonás

Hogyan kezdődött ez az egész? Kaptam egy levelet az egyik civil szervezet tagjától, hogy Sóstón fák vannak megjelölve, mit tudok róluk.

...

Egy lakossági fórum margójára
Egy lakossági fórum margójára

 Sóstó.

Nyíregyháza ékszerdoboza.

Fontos, hogy csinosítsuk, fejlesszük a magunk és a mások örömére is. Most is egy ilyen beruházáshoz kapcsolódóan hirdettek lakossági fórumot a városházára. A beruházás komplex, van benne mosdó kihelyezés, csapadékvíz-elvezetés és még számos dolog, amelyek megoldására szükség van. Van azonban egy pontja a beruházásnak, amely nem talált általános támogatásra, ez pedig nem más, mint a Svájci-lak mögé tervezett ...

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása