Diplomata útlevéllel cigarettát csempészni?

Legény Zsolt mszp-s egykori országgyűlési képviselő kilépett a pártból, miután cigaretta csempészés miatt elkapták az ukrán határon. Nem tudhatjuk, mi vitte rá erre, de érzésünk szerint a dolog pikantériáját az adja, hogy diplomata útlevelére hivatkozva nem engedte az autója átvizsgálását.

Legény Zsolt 2006-2010 és 2014-2018 között a térség országgyűlési képviselője volt.

2020-ban MSZP-sként diplomata útlevéllel utazgatott. Az alábbi feltételek közül vajon melyiknek felelt meg, kinek köszönheti az útlevelét?

Diplomata-útlevélre jogosult

  • a köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság elnöke, valamint a Legfelsőbb Bíróság elnöke;
  • az országgyűlési képviselő és az Európai Parlament magyarországi képviselője;
  • az országgyűlési biztos, a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese, a legfőbb ügyész és helyettesei, az Alkotmánybíróság tagja, az Állami Számvevőszék elnöke és alelnökei, a Magyar Nemzeti Bank elnöke és alelnökei;
  • a miniszterelnök, a miniszter, az államtitkár, a közigazgatási államtitkár és a helyettes államtitkár;
  • a külpolitikáért felelős miniszter által vezetett minisztérium diplomáciai vagy konzuli ranggal rendelkező munkatársa, a Magyar Köztársaság diplomáciai képviselete diplomáciai személyzetének tagja, a Magyar Köztársaság konzuli képviselete konzuli tisztviselője, nemzetközi jogon alapuló diplomáciai kiváltságot és mentességet élvező egyéb személy, diplomáciai és konzuli futár;
  • fent megjelölt személlyel hivatalos célból együtt utazó, közös háztartásban élő házastársa, eltartott gyermeke.

Kizárólag utazásának időtartamára érvényes diplomata-útlevelet kaphat továbbá az a személy is, aki a köztársasági elnök, a miniszterelnök, az Országgyűlés elnöke vagy a külpolitikáért felelős miniszter megbízásából diplomáciai küldetéssel utazik külföldre, továbbá az, akinek az útlevéllel történő ellátását rendkívül indokolt esetben az irányítást (felügyeletet) gyakorló miniszter javaslatára a külpolitikáért felelős miniszter engedélyezte.

Érvényességi ideje:

  • a jogosultságot megalapozó megbízatás vagy jogviszony időtartama, de legfeljebb öt év
  • egy év, ha a 12. életévét betöltött kérelmező részére kiállított okmány ujjnyomat adatot azért nem tartalmaz, mert a második biometrikus adat adására a kérelmező átmenetileg fizikailag képtelen, vagy mert – a kezelőorvos által kiállított igazolás szerint - a kérelmező kérelem előterjesztésekor történő személyes megjelenését egészségi állapota nem teszi lehetővé

Legény Zsolt cigicsempész mszp.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr4516390356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása