Bizottsági Jegyzetek - 2020.06.22

bj.jpg

A járvány utáni első Jogi bizottsági ülésről. Mottó: azért sem!

1./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területén lévő, a koronavírus járvány okozta súlyos szociális helyzetbe került lakosok megsegítésére
Előadók: Dr. Ujhelyi János, Smidt Ferenc, Póka Imre önkormányzati képviselők
pdf MEGTEKINTÉS (269 KB)

A márciusban kihirdetett vészhelyzet után sok emberről kellett gondoskodnia a városvezetésnek. A szociális osztály és csatolt részei megfeszített munkát végeztek. Emiatt és azért, hogy az adakozni akarók könnyen segíthessenek, a frakciónk három tagja, élükön Dr. Ujhelyi Jánossal a fent olvasható határozati javaslatot terjesztette be. A "Szövetségben Nyíregyházáért Frakció" javaslata szerint a koronavírus járvány miatt súlyos szociális helyzetbe került lakosok megsegítésével egészülne ki Nyíregyháza szociális támogató rendszere, ami egy új elem lenne a települési támogatás kategóriájában. Másrészt szeretnénk, ha a város által önként vállaltan támogatott RÉS Közalapítvány működését a gazdasági társaságok, vállalkozások is támogathatnák, amely így hatékonyabban segíthetné a rászorulókat. Sajtótájékoztató:

Nos, erről tárgyaltunk ma elsőként a bizottságban. Ujhelyi doktor úr részletesen ismertette, miről is van szó. Nekem első körben annyi kérésem volt, szabjunk a végrehajtására egy határidőt. Ezután a Fidesz véleményét ismertük meg. Kikérték maguknak, hogy az általuk működtetett hivatalok (bürokrácia) miatt lassú lenne a szociális segítés folyamata. Ezt mi nem állítottuk, de lovagoltak a dolgon. Ezután meghallgattuk, nem beszélni kell, hanem cselekedni. Ők cselekedtek, nyílván mi nem. Véleményünk szerint egy önkormányzat által tulajdonolt alapítványnak az emberek is szívesebben adnak pénzt, ha szükség van rá. Nem beszélve a cégekről, akik adóalapjukat ezzel csökkenthetik. A RÉS alapítvány elsősorban a közszolgáltatóknál díjhátralékosoknak segít. A közszolgáltatók is szívesebben tárgyalnak egy ilyen hátterű alapítvánnyal. A lényeg az, a Fidesz leszavazta. Ebben a bizottságban.

2./ Beszámoló a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság 2020. évi első félévben végzett tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról
Előadó: Tomasovszki Anita, a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság elnöke
pdf MEGTEKINTÉS (12.67 MB)
Mindenképpen értékes munkát végeznek és javaslom a város lakosságának, az általuk értékesnek vélt nyíregyházi dolgokat terjesszék fel a bizottság elé.
3./ Előterjesztés a temetőkről és a temetkezési tevékenységről szóló önkormányzati rendelet módosítására
pdf MEGTEKINTÉS (1.92 MB)
2017 óta nem emelkedtek a temetkezési díjak, ennek a korrigálása történt most meg. Megszavaztuk.

 

bj.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr8616390404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása