Rendhagyó beszélgetés Tóth Endrével, a Momentum elnökségi tagjával

Közgazdász, szociológus, oktatáspolitikus, önkormányzati képviselő, - kihagytam valamit?

Hobbikosaras. Bár csak olyan időket élnénk, hogy újra lehetne csapatsportokat játszani! De a viccet félretéve az elnökségi tagot kihagyta. Jelenleg talán ez a legfontosabb szerepem. A Momentum Mozgalom, ami több mérés szerint az ország legnépszerűbb ellenzéki pártja, hét tagú elnökségében részt venni nagy kihívás és nagy lehetőség egyben. Formálója lehetek az eseményeknek a hazai közéletben, és a magam eszközeivel hozzájárulhatok ahhoz, hogy 2022-ben egy új korszak vegye kezdetét.

Már régen szerettem volna megkérdezni egy olyan fiatal agilis fiatalembertől mint ön, - vajon egy reggel arra ébredt, hogy - no, akkor én mától politikus leszek?

Nem álmomban jöttem rá, hogy politikusi pályára lépek. Bár nemrég elhunyt nagymamám úgy mesélte, hogy sokszor megálmodott előre eseményeket, de én nem örököltem ezt a tehetségét. Korábban magam sem gondoltam volna, hogy egyszer politikusként keresem majd a kenyerem. Bár a közéleti események mindig is érdekeltek, de sokkal inkább szociológusként, elemzőként, vagy oktatáskutatóként láttam magamat még pár éve is. De egyre inkább úgy éreztem, hogy a hazai oktatási rendszer elemzése egyfajta katasztrófaturizmus: minden évben megállapítjuk, hogy egyre csak pusztul le a rendszer. Az elemzések és a hatástanulmányok az asztalfióknak készülnek, és semmi hatásuk nincsen a történésekre. Én pedig hatni akartam. Így mikor 4 éve berobbant a Momentum a politikai életbe a NOlimpia kampánnyal, akkor azt éreztem ez a friss hangon beszélő csapat hozhatja el azt a változást, ami kinyitja majd az oktatási rendszer számára is a változás ajtaját. Először csak aktivistaként, majd párttagként segítettem a Momentum útját. Megéreztem a közös politikai cselekvés szépséget, és innen nem volt megállás. Egyszer csak arra eszméltem, hogy tavaly nyáron már az országos elnökségben vagyok.

-A MOMENTUM mint egy üstökös száguldott a magyar közéletbe. Gondolom tisztában vannak ennek terhével is, hiszen egyre nő a népszerűségük, hisznek bizakodnak az emberek a fiatalos lendületükben, szókimondásukban, tudásukban. Mekkora nyomás van a párton, a vezetőségen?

Nagy a nyomás a Momentumon, de ezt a terhet elsősorban magunk pakoljuk a saját vállunkra. Őszintén hiszünk ugyanis abban, hogy a Momentum a letéteményese annak, hogy 2022-ben valódi korszakváltás történik-e Magyarországon. Ha nem sikerül ez a küldetésünk, akkor marad a Fidesz-kormány, vagy elmegy ugyan, de nem tudunk túllépni az elmúlt időszak súlyos politikai örökségén. Ezért is alkottuk meg –egyébként az én kezdeményezésemre - az ellenzéki partnereinkkel együtt a Korszakváltás Garanciáit 13 pontban. Ezek lehetnek az alapkövei a 2022 után épülő új korszaknak, ami őszintén szembe néz a múlttal és nem kérdőjelezi meg soha többé a demokrácia, szabadság és szolidaritás alapértékeit.

- A mai helyzetben talán azokon a szakterületeken vannak a legnagyobb problémák amit képvisel. Hogyan és miként állnak majd neki a rendcsinálásnak?

Való igaz, az oktatás rettenetes helyzetben van ma Magyarországon. Annyi a baj, hogy egy következő kormánynak rengeteg tennivalója lesz. Én mindig azt mondom, hogy az oktatási rendszer kulcsát a motivált és modern szemlélettel oktató pedagógusok jelentik. Az emberi tényező a legfontosabb. Vissza kell állítani a pedagógus szakma anyagi és szakmai megbecsültségét, csak így lehet fordítani a negatív trendeken, amit a nemzetközi mérések is megerősítenek. Bérfejlesztés mellett, szabad tankönyvválasztás, nagyobb tantervi rugalmasság, kevesebb adminisztratív teher és pedagógiai asszisztensek kellenek az iskolákba. Meg kell szüntetni ezt a kafkai szörnyszülöttet, amit jelenleg Klebelsberg Központ néven emlegetnek, és vissza kell adni az iskolákat a helyi közösségeknek.18 évre kell növelni az iskolakötelezettség korhatárát. És sorolhatnám még hosszan.

Az előválasztásokra készülnek az ellenzéki pártok, gőzerővel. Mekkora esélyt ad a pártjának?

A Momentumnak kiváló jelöltjei vannak és egy olyan erős és lelkes közössége, ami tűzbe megy egymásért és kampányokban mutatja meg az igazi erejét. Magabiztosak vagyunk, de tudjuk, ha a választóink nem mennek el kellő számban előválasztani, akkor az ellenzéki térfél megújulása elmaradhat. Ez pedig akár a választási sikert is veszélyeztetheti. A 2022-es választás valójában a 2021-es előválasztáson dől majd el. Ha sikerül 106 hiteles közös jelöltet választani, akkor nincs az a ravasz húzás, amivel Orbán Viktor megakadályozhatná a kormányváltást.

Beoltatja magát?

Természetesen, amint lehetőségem lesz rá. De 30 évesen tudom, hogy nem én vagyok a prioritás. Kivárom a sorom. Remélem a kormány képes lesz végre felpörgetni az oltási kampány sebességét, mert azért nem szeretnék éveket várni míg sorra kerülök.

Köszönöm a beszélgetést!

toth-endre-1.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr1816405376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása