Pénzügyek Nyíregyházán nagyvonalakban

 A város életében jelentős változást hozott a lassan egy éve tartó járvány. Az emberi kapcsolatok és megszokott életvitelt ugyanúgy megbolygatta, mint a város költségvetését. Sajnos városunk költségvetésének alakításába egyre nagyobb részt követel magának az Orbán Viktor vezette Fidesz kormány. Kotorászik a zsebünknek, az önkormányzati autonómiánkat csorbítja tovább. Nem kezeli felnőttként, partnerként az önkormányzatokat. Az ő érdekeinek kiszolgálóivá szeretné lealacsonyítani őket. Sok helyen ez már sikerült. Az utóbbi hetek fontosabb pénzügyi döntéseit, a járvány okozta pénzmozgásokat másolom ide. Mind szó szerinti idézet az önkormányzat előterjesztéseiből.

Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata feladatainak támogatása 1 380 000 000 Ft. önkormányzati feladatok ellátása biztosítása részben támogatás nyújtásával. /Magyar Közlöny 2020. évi 290. szám/

Az új koronavírus által okozott megbetegedések (COVID-19) járványügyi helyzete okán a Kormány a 40/2020. (111.11.) rendeletével 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett ki. A hatékony védekezés részeként mindenkinek, így az önkormányzati szektornak is részt kell vállalnia a közös teherviselésből. Ennek egyik lépése volt a gépjárműadó átengedett részének átirányítása a Járvány Elleni Védekezési Alapba, mely önkormányzatunk esetében 2020. évben tervszinten 448 millió Ft bevétel kiesést eredményez.


Magyarország 2021. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2020. évi LXXVI. törvény a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvényre vonatkozóan több módosítást is tartalmaz, többek között a 4. 5 (1) bekezdés 6. pontja hatályon kívül helyezte a helyi adókról szóló törvény 41. 5. (9) bekezdését, vagyis a helyi iparűzési adóelőleg év végi kiegészítésének kötelezettségét eltörölte. Az iparűzési adó átalakításával kapcsolatos decemberi feltöltési kötelezettség megszüntetésével a ténylegesen fizetendő adó különbözetét a tárgyév decembere helyett (ún. „feltöltés") a tárgyévet követő májusban, a bevallással egyidőben kell a cégeknek megfizetni. Ezzel a törvénymódosítással az önkormányzat életében további 900 millió Ft átmeneti bevétel kiesés jelentkezik.


A fentiekben leírtak miatt esetlegesen jelentkező likviditási problémák orvoslására kerestünk megoldást azzal, hogy a határozat-tervezet 1. mellékletében szereplő, megvalósítás alatt álló feladatoknál felmerült önerő összegét 1.000.000.000 Ft összegű felhalmozási célú hitel felvételével tervezzük kiváltani, melyet az Önkormányzat 2020. évi költségvetésének módosításával a Közgyűlés a 26/2020. (X.2.) önkormányzati rendeletében hagyott jóvá. A hitelfelvétel Magyarország gazdasági stabilitásáról szóló 2011. évi CXCIV. törvény szerint kormányengedélyhez kötött, ezért ennek eleget téve megkértük a Kormány hozzájárulását. A Kormány engedély iránti kérelemhez hitel szerződés-tervezetet kellett mellékelni, ezért a hitel kondíciójára vonatkozóan indikatív ajánlatot kértünk az OTP Bank Nyrt.-től. Az Önkormányzat adósságot keletkeztető ügyletéhez a lefolytatott engedélyeztetési eljárást követően a Kormány a 2007/2020. (XII.24.) Korm. határozatában hozzájárult.

Sóstó-Gyógyfürdők Zrt.

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a munkahelyek megtartása, a bevételkiesés finanszírozása valamint a Társaság 2021. évi működésének biztosítása érdekében 550.000.000 Ft összegű munkahelymegtartó, a szolgáltatások jövőbeni fenntartását biztosító működési támogatást nyújt elszámolási kötelezettséggel a „Sóstó-Gyógyfürdők" Zrt. részére, az előterjesztés mellékletében részletezett feltételek szerint. Nyíregyháza MJV Önkormányzatának 2020. évi költségvetésében a támogatás folyósításához szükséges fedezet rendelkezésre áll.

Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft.

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a munkahelyek megtartása, a bevételkiesés finanszírozása valamint a Társaság 2021. évi működésének biztosítása érdekében 180.000.000 Ft összegű munkahelymegtartó, a szolgáltatások jövőbeni fenntartását biztosító működési támogatást nyújt elszámolási kötelezettséggel a Nyíregyházi Állatpark Nonprofit Kft. részére, az előterjesztés mellékletében részletezett feltételek szerint. Nyíregyháza MJV Önkormányzatának 2020. évi költségvetésében a támogatás folyósításához szükséges fedezet rendelkezésre áll.

Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft.

Nyíregyháza MJV Önkormányzata a turizmust, mint ágazatot sújtó koronavírus járvány negatív gazgadási hatásainak ellensúlyozására, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. 2021. évi működésének biztosítása érdekében, a munkahelyek megtartása, a turizmus újraindítására 70.000.000 Ft összegű működési támogatást nyújt elszámolási kötelezettséggel a Társaság részére, az előterjesztés mellékletében részletezett feltételek szerint. Nyíregyháza MJV Önkormányzatának 2020. évi költségvetésében a támogatás folyósításához szükséges fedezet rendelkezésre áll.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft.

Nyíregyháza MJV önkormányzata a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Temetkezési Kft. részére a COVID-19 vírus okozta járványügyi helyzet miatt, közszolgáltatási tevékenységének maradéktalan biztosítására, a járvány okozta temetési esetszám növekedésből fakadó, 2021. évi megnövekedett működési költségeinek finanszírozására 40.000.000 Ft összegű működési támogatást nyújt elszámolási kötelezettséggel az előterjesztés mellékletében részletezett feltételek szerint. Nyíregyháza MJV önkormányzatának 2020. évi költségvetésében a támogatás folyósításához szükséges fedezet rendelkezésre áll.

penz-szamlalas.jpg

Kiemelt kép: MichaelDeLeon/iStockphoto

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr9316390352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása