Közgyűlési Napló - 2020.10.29.

kn.jpg

 Hosszú nap volt az október 29-i. Reggel 9-kor bizottsági üléssel kezdődött, majd közgyűlés és közmeghallgatás követte egymást.

Mindenek előtt a múlt héten elhunyt Dr. Adorján Gusztáv képviselőtársunkra emlékeztünk egyperces néma felállással és fehér rózsákkal.

adorjan-gusztav.jpg

A sajnálatos haláleset miatt a napirendeket még kiírás előtt kigyomlálták, kigyomláltuk, hogy a helyzethez méltatlan vitába ne keveredjünk. Emiatt nagyjából ötven percig tartott az október végi közgyűlés.

A közgyűlés napirendi pontjainak elfogadása után megszavaztuk a Gazdasági és Tulajdonosi bizottság elnökének Halkóné dr. Rudolf Évát, aki egyben a Fidesz-KDNP frakcióvezetője is lett.
1./ Tájékoztató a két közgyűlés között történt eseményekről (szóban)
 A szokásos összefoglaló kisfilmet néztük meg, mi történt a városban októberben. Legalábbis ami a propaganda híradókba belefér.
2./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata és a VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő Részvénytársaság között a „Zöld Busz” program keretében történő szolgáltatásról szóló megállapodás megkötésére (későbbi megjelenítéssel)
Bár nem itt, de a szerződést érintően volt egy kérésem. A "Zöld buszok" esetén eredetileg hajtóanyagként volt megjelölve az elektromos áram, melyet Ft/kWh-ban számolnak el. Annyi kérésem volt, ne hajtóanyagként írjuk bele az elektromos áramot és ha már áram, ne kWh legyen a mértékegysége. Kisebb huzavona kezdődött, de végül elfogadták a javaslatomat és az került bele, hogy felhasznált energia mennyisége. Ezt a szerződést ország-világ olvassa, ekkora hibákat nem hagyhatunk benne. Szakmai volt a hozzászólásom, de ennek ellenére hallottam a ciccegéseket a "közönség" soraiból.
3./ Tájékoztató a Nyíregyházi Tankerületi Központ 2020/2021-es tanévének indításáról
MEGTEKINTÉS (2.00 MB)
Elfogadtuk
4./ Tájékoztató a Nyíregyházi Szakképzési Centrum tevékenységéről, és a 2020/2021-es tanév indításáról
MEGTEKINTÉS (1.99 MB)
Elfogadtuk
5./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város közigazgatási területén működő lakásotthonok helyzetéről szóló tájékoztató elfogadására
MEGTEKINTÉS (5.80 MB)
Elfogadtuk
6./ Előterjesztés közforgalmú gyógyszertár telephelyeként működtetni kívánt fiókgyógyszertár Nyíregyháza, Simai út 40. szám alatti létesítéséhez történő hozzájárulásra
MEGTEKINTÉS (631 KB)
Ez érdekes, jogértelmezéses napirend volt, elfogadtuk
7./ Előterjesztés a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéről szóló rendelet megalkotására
MEGTEKINTÉS (5.09 MB)
Elfogadtuk
8./ Előterjesztés a Kótaj 0200 hrsz-ú állami tulajdonú ingatlan térítésmentes önkormányzati tulajdonba adására
MEGTEKINTÉS (1.66 MB)
Elfogadtuk
9./ Előterjesztés a Westsik Vilmos Élelmiszeripari Szakképző Iskolával, valamint a Lippai János Mezőgazdasági Szakképző Iskolával megkötött vagyonkezelési szerződések módosítására
MEGTEKINTÉS (1.50 MB)
Elfogadtuk
10./ Előterjesztés Nyíregyháza 19/2005.(V.5.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott helyi építési szabályzatának módosításáról és egységes szerkezetű szövegének megállapításáról szóló 21/2007.(VI.12.) önkormányzati rendelet módosításának jóváhagyására (Rendezési terv módosítása 10 területen egyszerűsített eljárásban)
MEGTEKINTÉS (48.50 MB)
Elfogadtuk
11./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Településszerkezeti tervének jóváhagyásáról szóló 117/2005. (V.4.) számú határozatának és a 19/2005.(V.5.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott helyi építési szabályzatának módosításáról és egységes szerkezetű szövegének megállapításáról szóló 21/2007.(VI.12.) önkormányzati rendelet  módosításához szükséges Településrendezési-együttműködési megállapodás jóváhagyására (Nyíregyháza, Báthory lakópark -Tárogató utca nyugati oldala)
MEGTEKINTÉS (8.94 MB)
Elfogadtuk
12./ Előterjesztés közterületek elnevezéséről, átnevezéséről, elnevezések megerősítéséről és törléséről
MEGTEKINTÉS (3.21 MB)
Elfogadtuk
13./ Előterjesztés házszámok megállapítására
MEGTEKINTÉS (2.54 MB)
Elfogadtuk
14./ Előterjesztés Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata fizetési-számlavezetőjének megválasztására és a hozzá kapcsolódó folyószámlahitel szerződés megkötésére

MEGTEKINTÉS (996 KB)

kgyag.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kisbiro.blog.hu/api/trackback/id/tr2016390360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hirdetés

Nyíregyházi Kisbíró

A Momentum Mozgalom Nyíregyházi Helyi Szervezetének információs oldala. Elérhetőségünk: nyiregyhaza@momentum.hu illetve facebook.com/momentum.szszbm

Reklám

Hírek máshonnan

Nincs megjeleníthető elem

süti beállítások módosítása